Japánban általában.
És most.
2011. március 16., szerda
2011. március 11., péntek
Napi okosság
Valahonnan az internetről
"Egyszer egy arab tevehajcsár, egy nagyon hideg éjszakán a sivatagban aludt a sátrában. Éjnek idején felébredt, és látta, hogy tevéje bedugta az orrát a sátorlap alatt.Már éppen tiltakozni akart, de aztán arra gondolt, hogy a tevének csak olyan kis része van a sátorban, amely nem zavar.Mire később ismét felébredt, akkorra a teve már bedugta az egész fejét és hosszú, szőrös nyakát is a sátorba.Az arab most már összeszedte magát, hogy tiltakozzon, de a teve megelőzte, és így szólt: "Valóban annyira zavarok? Olyan rettenetesen hideg van odakint, és nem tolakodom be tovább."
Az ember újra elaludt, és mikor harmadszorra felébredt, ijedten látta, hogy már a teve mellső lábai és púpja is belül vannak.Amikor fel akart ugrani, hogy kihajtsa a tevét, ez ismét megszólalt: "Most aztán komolyan megígérem, hogy egy centiméterrel sem jövök beljebb - és azonkívül, ha ketten vagyunk bent, akkor melegebb lesz a sátorban."Az arab annyira lusta volt, hogy növekvő rossz előérzete ellenére újra elaludt.
Hamarosan azonban rémült kiáltással ébredt fel: "Segítség! ", mert a teve teljes testsúlyával ránehezedett."Ha hely kell" - válaszolta kiáltására az állat -, "kint tágasabb!"
A bűn, a tevéhez hasonlóan, nem sétál egyenesen be az ember életének a sátrába; ha ezt megkísérelné, azonnal visszautasítanánk. A bűn lassan, fokozatosan furakodik be az ember életébe.Az arabnak nem volt szándékában, hogy átengedje a tevének a sátrat, de az állat végül is elérte ezt, mert az arab szóba állt vele, ahelyett, hogy határozottan kizavarta volna.Így a bűn is, a kísértés négy különálló mozzanatában kerít bennünket hatalmába.
Először egy rossz gondolat jut eszünkbe (a teve orra), és ha nem űzzük ki azonnal, akkor a következő lépésben elfoglalja képzeletünket, vagyis elkezdjük kiszínezni magunkban, hogyan követjük el a bűnt (a teve feje és nyaka). A gonosz kép aztán a cselekvés vágyát ébreszti fel bennünk (a teve lábai és púpja), ez pedig a bűnös cselekedetre ösztönöz minket. Mi tehát a helyes módszer, amellyel elbánhatunk a kísértéssel.
Az ember nem kerülheti el azt, hogy rossz gondolatok támadjanak benne - ez mindenkivel előfordul, vagy más szóval, mindenkit érhet kísértés. Azt azonban már megakadályozhatjuk, hogy a rossz gondolatok bűnös elképzelésekké és kívánságokká váljanak."Arról nem tehetsz, hogy egy madár elrepül a fejed felett - de azt már igenis megakadályozhatod, hogy fészket rakjon a kalapodon!" A szabály tehát az, hogy akkor küzdjünk meg a kísértéssel, amikor először támadja meg a gondolatvilágunkat, és ne játsszunk vele.
A próba értünk van. A kísértés meg ellenünk! Űzd el a tevét, amikor az orrát bedugja a sátorlap alatt, később sokkal nehezebb lesz vele megbirkózni.
Ne játsz a tűzzel!"
"Egyszer egy arab tevehajcsár, egy nagyon hideg éjszakán a sivatagban aludt a sátrában. Éjnek idején felébredt, és látta, hogy tevéje bedugta az orrát a sátorlap alatt.Már éppen tiltakozni akart, de aztán arra gondolt, hogy a tevének csak olyan kis része van a sátorban, amely nem zavar.Mire később ismét felébredt, akkorra a teve már bedugta az egész fejét és hosszú, szőrös nyakát is a sátorba.Az arab most már összeszedte magát, hogy tiltakozzon, de a teve megelőzte, és így szólt: "Valóban annyira zavarok? Olyan rettenetesen hideg van odakint, és nem tolakodom be tovább."
Az ember újra elaludt, és mikor harmadszorra felébredt, ijedten látta, hogy már a teve mellső lábai és púpja is belül vannak.Amikor fel akart ugrani, hogy kihajtsa a tevét, ez ismét megszólalt: "Most aztán komolyan megígérem, hogy egy centiméterrel sem jövök beljebb - és azonkívül, ha ketten vagyunk bent, akkor melegebb lesz a sátorban."Az arab annyira lusta volt, hogy növekvő rossz előérzete ellenére újra elaludt.
Hamarosan azonban rémült kiáltással ébredt fel: "Segítség! ", mert a teve teljes testsúlyával ránehezedett."Ha hely kell" - válaszolta kiáltására az állat -, "kint tágasabb!"
A bűn, a tevéhez hasonlóan, nem sétál egyenesen be az ember életének a sátrába; ha ezt megkísérelné, azonnal visszautasítanánk. A bűn lassan, fokozatosan furakodik be az ember életébe.Az arabnak nem volt szándékában, hogy átengedje a tevének a sátrat, de az állat végül is elérte ezt, mert az arab szóba állt vele, ahelyett, hogy határozottan kizavarta volna.Így a bűn is, a kísértés négy különálló mozzanatában kerít bennünket hatalmába.
Először egy rossz gondolat jut eszünkbe (a teve orra), és ha nem űzzük ki azonnal, akkor a következő lépésben elfoglalja képzeletünket, vagyis elkezdjük kiszínezni magunkban, hogyan követjük el a bűnt (a teve feje és nyaka). A gonosz kép aztán a cselekvés vágyát ébreszti fel bennünk (a teve lábai és púpja), ez pedig a bűnös cselekedetre ösztönöz minket. Mi tehát a helyes módszer, amellyel elbánhatunk a kísértéssel.
Az ember nem kerülheti el azt, hogy rossz gondolatok támadjanak benne - ez mindenkivel előfordul, vagy más szóval, mindenkit érhet kísértés. Azt azonban már megakadályozhatjuk, hogy a rossz gondolatok bűnös elképzelésekké és kívánságokká váljanak."Arról nem tehetsz, hogy egy madár elrepül a fejed felett - de azt már igenis megakadályozhatod, hogy fészket rakjon a kalapodon!" A szabály tehát az, hogy akkor küzdjünk meg a kísértéssel, amikor először támadja meg a gondolatvilágunkat, és ne játsszunk vele.
A próba értünk van. A kísértés meg ellenünk! Űzd el a tevét, amikor az orrát bedugja a sátorlap alatt, később sokkal nehezebb lesz vele megbirkózni.
Ne játsz a tűzzel!"
2011. február 7., hétfő
# 78
"Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük."
- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük."
2011. február 4., péntek
2011. január 25., kedd
2011. január 13., csütörtök
2011. január 10., hétfő
2010. december 21., kedd
2010. december 16., csütörtök
2010. december 14., kedd
Kányádi Sándor: Ez a tél
Ez a tél, nem is tél,
a hó csak pilinkél.
Hullna már, hullna bár!
Meztelen a határ.
Csak a dér, csak a köd
borít rá lepedőt.
Méteres bunda-hó,
az volna, volna jó.
Lám tegnap hullatott
valami keveset.
Reggelre szétrúgták
azt is a verebek.
a hó csak pilinkél.
Hullna már, hullna bár!
Meztelen a határ.
Csak a dér, csak a köd
borít rá lepedőt.
Méteres bunda-hó,
az volna, volna jó.
Lám tegnap hullatott
valami keveset.
Reggelre szétrúgták
azt is a verebek.
2010. december 10., péntek
A "segítésről"
"segíteni az éhesen azt jelenti, hogy enni adok neki, a szomjason, hogy inni, a pénztelenen, hogy pénzt. Figyelem! Ha valaki szomjazik, és mi először enni adunk neki, mert anyukánk azt tanította, hogy csak evés után iszunk, akkor nem segítettünk! Csupán terrorizáltuk a szerencsétlent az elképzeléseinkkel, amit MI tartunk helyesnek, átellenben azzal, amire NEKI lenne szüksége."
Részeg Szamár
Részeg Szamár
2010. december 7., kedd
Márai Sándor: Eszter hagyatéka
“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”
2010. december 6., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)