2013. november 17., vasárnap

Marcipán

Ahogy  a Szamos csinálja



Variációk

A Keményffi Gábor - Tóth Illés féle Cukrászkönyv a következőket írja:

"Marcipán készítése

A marcipán- és a nugátféleségek nyúlós anyagának felaprítását mechanikai eljárással, hengereléssel végezzük.

Ebből következik, hogy ezeket a félkésztermékeket csak jól felszerelt üzemképes megfelelő minőségben előállítani, ahol ötös henger is van. Ahol a kisebb üzemek nem szerezhetik be nagyüzemtől a félkésztermékeket, ott mód van arra, hogy kisipari eljárással is jó minőségű marcipánt állíthassanak elő. A kisipari eljárás eléggé eltér a nagyiparitól és ezért a kettőt külön kell ismertetni.

A kisipari eljárás: kettősfalu gőzüstben, néhány százalék keményítőszörpöt tartalmazó cukoroldatot 115-120 C°-ig főzünk, és ebbe egyenlő súlyú darált és héjtalanított mandulát öntünk. A manduladarát a cukorban jól elkeverjük és a masszát hideg márványasztalra visszük. Kihűlés után gránit hengerszéken finomra hengereljük.

A nagyipari eljárással a héjtalanított száraz mandulát ötös gránitköves hengerszéken háromszor, négyszer átengedjük fokozatosan szorosabbra zárt hengerek között, cukor hozzáadása nélkül. Ily módon teljesen sima anyagot kapunk. Ezt a masszát egyenlő súlyú porcukorral keverjük össze és keverővel ellátott gőzüstbe visszük. Keverés közben az anyagot hevítjük, míg kellő állagot nem mutat. A keverést állandóan folytatjuk, nehogy az anyag az üst falára égjen. A marcipánt légmentesen csomagoljuk. Vonatkozik ez nem csak az elszállításra kerülő, hanem az üzemben tárolt árura is. Kis mennyiségű szörp utólagos hozzákeverésével a massza nedvességtartalmát fokozhatjuk.

Mint már említettük, marcipánnak csak a tisztán mandulával és cukorral készített terméket nevezzük. A barackmagbéllel készült hasonló termék a percipán. Egyéb olajos magvakból, hasonló módon készült termékek nevét úgy képezzük, hogy a felhasznált olajos mag nevét kötjük össze a marcipán szóval. Így pl. a dió felhasználásával készült terméket diómarcipánnak nevezzük.

A marcipánból különféle alakzatokat pl. virágokat, gyümölcsöket, korpuszokat stb. formálhatunk. A célra egy kg marcipánhoz 0,5-1 kg cukrot gyúrunk. Megkönnyíti a formázást, ha a masszához egy evőkanálnyi gumitragantot adunk fél kilogramm marcipánra számítva és még annyi cukrot, amennyi a gumioldat megszilárdításához szükséges.

A marcipánt különféle aromákkal lehet ízesíteni. A legmegfelelőbb ízesítés, ha az édes mandulába kismennyiségű keserűmandulát (lehetőleg nem aromát) keverünk. A keserűmandula adja a marcipán sajátos ízét, de csak akkor, ha nincs túlzott mértékben adagolva. Ekkor ugyanis már kellemetlen, maró ízt ad. A keserűmandula íze akkor kellemes, ha éppen csak érzékelhető."












2013. június 27., csütörtök

2013. február 3., vasárnap

Fut, szalad


2012. november 6., kedd

Bonbon 2

Általános dolgok

A temperálástól lesz szép a csoki.

2012. október 30., kedd

A bonbonokról

2012. június 26., kedd

Hurrá nyaralunk!

Tusnádi csillagtúra.

Iskola

Lajta Béla iskolája.

Fagyik

2012. március 13., kedd

Arabella

2012. március 5., hétfő

Palatinus házak

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/02/26/12/Tortenelmi_seta_evszazados_hazak_kozott.aspx

2012. február 29., szerda


Forrás: cre-art.blog.hu

2012. február 19., vasárnap

Lisztek

Liszt kisokos.

2012. február 2., csütörtök

Gutenberg ház

http://varosban.blog.hu/2012/02/01/budapest_legszebb_lepcsohazai_gutenberg_otthon

2012. január 4., szerda

Erről-arról, érzelmekről

Nagyon érdekes.

2011. november 28., hétfő

KV

Kávéház

2011. november 22., kedd

Basmati

Basmati.

2011. november 8., kedd

Aktuális téma

Megadják-e a fűtést?

2011. október 3., hétfő

Bicikli

Nem csak én gondolom így.