2011. november 28., hétfő
2011. november 22., kedd
2011. november 8., kedd
2011. október 3., hétfő
2011. szeptember 30., péntek
2011. szeptember 28., szerda
2011. szeptember 19., hétfő
2011. július 14., csütörtök
2011. május 25., szerda
2011. május 24., kedd
2011. május 18., szerda
2011. május 17., kedd
2011. május 16., hétfő
2011. május 9., hétfő
2011. május 4., szerda
# 90
"Szerintem az unalom a legveszélyesebb betegség. Az unalom úgy keletkezik, hogy az ember vár valamire. Abban a pillanatban, amikor vársz, akkor már ölöd magad. Én még csak egy hónapja vagyok itt Magyarországon, s én még ennyi embert várni sehol sem láttam, mint itt. Mindenki keres valakit, de soha senki sem talál rá. Én utálok várni, mert amikor az ember vár, akkor olyan, mintha fel lenne akasztva egy fogasra. Nem csinálhat semmit, csak vár, és az élete rettenetesen unalmas lesz. S ha az ember élete unalmas lesz, akkor meghal. Szóval, ha egy mód van rá, akkor ne várjatok." (Feldmár András)
Címkék:
idézet
2011. május 3., kedd
2011. április 12., kedd
2011. április 1., péntek
2011. március 31., csütörtök
2011. március 29., kedd
2011. március 23., szerda
2011. március 17., csütörtök
2011. március 16., szerda
2011. március 11., péntek
Napi okosság
Valahonnan az internetről
"Egyszer egy arab tevehajcsár, egy nagyon hideg éjszakán a sivatagban aludt a sátrában. Éjnek idején felébredt, és látta, hogy tevéje bedugta az orrát a sátorlap alatt.Már éppen tiltakozni akart, de aztán arra gondolt, hogy a tevének csak olyan kis része van a sátorban, amely nem zavar.Mire később ismét felébredt, akkorra a teve már bedugta az egész fejét és hosszú, szőrös nyakát is a sátorba.Az arab most már összeszedte magát, hogy tiltakozzon, de a teve megelőzte, és így szólt: "Valóban annyira zavarok? Olyan rettenetesen hideg van odakint, és nem tolakodom be tovább."
Az ember újra elaludt, és mikor harmadszorra felébredt, ijedten látta, hogy már a teve mellső lábai és púpja is belül vannak.Amikor fel akart ugrani, hogy kihajtsa a tevét, ez ismét megszólalt: "Most aztán komolyan megígérem, hogy egy centiméterrel sem jövök beljebb - és azonkívül, ha ketten vagyunk bent, akkor melegebb lesz a sátorban."Az arab annyira lusta volt, hogy növekvő rossz előérzete ellenére újra elaludt.
Hamarosan azonban rémült kiáltással ébredt fel: "Segítség! ", mert a teve teljes testsúlyával ránehezedett."Ha hely kell" - válaszolta kiáltására az állat -, "kint tágasabb!"
A bűn, a tevéhez hasonlóan, nem sétál egyenesen be az ember életének a sátrába; ha ezt megkísérelné, azonnal visszautasítanánk. A bűn lassan, fokozatosan furakodik be az ember életébe.Az arabnak nem volt szándékában, hogy átengedje a tevének a sátrat, de az állat végül is elérte ezt, mert az arab szóba állt vele, ahelyett, hogy határozottan kizavarta volna.Így a bűn is, a kísértés négy különálló mozzanatában kerít bennünket hatalmába.
Először egy rossz gondolat jut eszünkbe (a teve orra), és ha nem űzzük ki azonnal, akkor a következő lépésben elfoglalja képzeletünket, vagyis elkezdjük kiszínezni magunkban, hogyan követjük el a bűnt (a teve feje és nyaka). A gonosz kép aztán a cselekvés vágyát ébreszti fel bennünk (a teve lábai és púpja), ez pedig a bűnös cselekedetre ösztönöz minket. Mi tehát a helyes módszer, amellyel elbánhatunk a kísértéssel.
Az ember nem kerülheti el azt, hogy rossz gondolatok támadjanak benne - ez mindenkivel előfordul, vagy más szóval, mindenkit érhet kísértés. Azt azonban már megakadályozhatjuk, hogy a rossz gondolatok bűnös elképzelésekké és kívánságokká váljanak."Arról nem tehetsz, hogy egy madár elrepül a fejed felett - de azt már igenis megakadályozhatod, hogy fészket rakjon a kalapodon!" A szabály tehát az, hogy akkor küzdjünk meg a kísértéssel, amikor először támadja meg a gondolatvilágunkat, és ne játsszunk vele.
A próba értünk van. A kísértés meg ellenünk! Űzd el a tevét, amikor az orrát bedugja a sátorlap alatt, később sokkal nehezebb lesz vele megbirkózni.
Ne játsz a tűzzel!"
"Egyszer egy arab tevehajcsár, egy nagyon hideg éjszakán a sivatagban aludt a sátrában. Éjnek idején felébredt, és látta, hogy tevéje bedugta az orrát a sátorlap alatt.Már éppen tiltakozni akart, de aztán arra gondolt, hogy a tevének csak olyan kis része van a sátorban, amely nem zavar.Mire később ismét felébredt, akkorra a teve már bedugta az egész fejét és hosszú, szőrös nyakát is a sátorba.Az arab most már összeszedte magát, hogy tiltakozzon, de a teve megelőzte, és így szólt: "Valóban annyira zavarok? Olyan rettenetesen hideg van odakint, és nem tolakodom be tovább."
Az ember újra elaludt, és mikor harmadszorra felébredt, ijedten látta, hogy már a teve mellső lábai és púpja is belül vannak.Amikor fel akart ugrani, hogy kihajtsa a tevét, ez ismét megszólalt: "Most aztán komolyan megígérem, hogy egy centiméterrel sem jövök beljebb - és azonkívül, ha ketten vagyunk bent, akkor melegebb lesz a sátorban."Az arab annyira lusta volt, hogy növekvő rossz előérzete ellenére újra elaludt.
Hamarosan azonban rémült kiáltással ébredt fel: "Segítség! ", mert a teve teljes testsúlyával ránehezedett."Ha hely kell" - válaszolta kiáltására az állat -, "kint tágasabb!"
A bűn, a tevéhez hasonlóan, nem sétál egyenesen be az ember életének a sátrába; ha ezt megkísérelné, azonnal visszautasítanánk. A bűn lassan, fokozatosan furakodik be az ember életébe.Az arabnak nem volt szándékában, hogy átengedje a tevének a sátrat, de az állat végül is elérte ezt, mert az arab szóba állt vele, ahelyett, hogy határozottan kizavarta volna.Így a bűn is, a kísértés négy különálló mozzanatában kerít bennünket hatalmába.
Először egy rossz gondolat jut eszünkbe (a teve orra), és ha nem űzzük ki azonnal, akkor a következő lépésben elfoglalja képzeletünket, vagyis elkezdjük kiszínezni magunkban, hogyan követjük el a bűnt (a teve feje és nyaka). A gonosz kép aztán a cselekvés vágyát ébreszti fel bennünk (a teve lábai és púpja), ez pedig a bűnös cselekedetre ösztönöz minket. Mi tehát a helyes módszer, amellyel elbánhatunk a kísértéssel.
Az ember nem kerülheti el azt, hogy rossz gondolatok támadjanak benne - ez mindenkivel előfordul, vagy más szóval, mindenkit érhet kísértés. Azt azonban már megakadályozhatjuk, hogy a rossz gondolatok bűnös elképzelésekké és kívánságokká váljanak."Arról nem tehetsz, hogy egy madár elrepül a fejed felett - de azt már igenis megakadályozhatod, hogy fészket rakjon a kalapodon!" A szabály tehát az, hogy akkor küzdjünk meg a kísértéssel, amikor először támadja meg a gondolatvilágunkat, és ne játsszunk vele.
A próba értünk van. A kísértés meg ellenünk! Űzd el a tevét, amikor az orrát bedugja a sátorlap alatt, később sokkal nehezebb lesz vele megbirkózni.
Ne játsz a tűzzel!"
Címkék:
emberek
2011. február 7., hétfő
# 78
"Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük."
- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük."
2011. február 4., péntek
2011. január 25., kedd
2011. január 13., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)